2012. május 31., csütörtök

Szőrtelenítési módszerek pro és kontra

Itt a nyár, előkerültek a rövid nacik, szoknyák, trikók, úgyhogy ez a szőrtelenítés szezonja is. Ilyenkor ugye még azok is sima, selymes bőrre vágynak, akik az év többi részében nem feltétlen tartják ezt fontosnak. 


Én speciel abba a kategóriába tartozom, aki nem is érti, hogy minek kellett a nőkre szőrt teremteni, mert a hajamon kívül mindtől megszabadulok, teljesen felesleges és idegesítő... nekem mindegy, hogy tél van-e vagy nyár, ugyanúgy ahogy a lábkörmeimet is lakkozom még zokniszezonban is, a nem kívánatos szőrt is eltávolítom minden körülmények között. Nálam a szőrtelenség hozzátartozik a személyes higiénéhez.

2012. május 22., kedd

Ikonok bőrében: Tóth Gabi

Nagy-nagy örömömre szolgál, hogy Ikonok bőrében című nemrég indított sorozatomhoz két másik bloggerina is kedvet kapott és csatlakozott, így mostantól nemcsak az én, hanem Just a make-up Viki és Make my world up Szilvi sminkjeit is láthatjátok a blogon! Bár a post sajnos csúszott, mert úgy néz ki, a fényképezőgépem tönkrement, remélem megérte a várakozást!

Mostani ikonunk Tóth Gabi, aki fiatal kora ellenére simán letett már annyit az asztalra, hogy a nagyjaim közé kerüljön.

2012. május 18., péntek

Tökéletes csillogás

Ma egy olyan körömdíszítést hoztam, amit a két kedvenc körömlakkommal készítettem el, a maga nemében totál egyszerű, viszont annyira szép és különleges, hogy akár alkalmi viseletre is kiváló. Íme az Avon Nailwear Pro Perfectly Flash és az Essence Circus Confetti francia stílusban rengeteg képpel:



2012. május 16., szerda

Márkája: Saját tervezésű Glamour-cipő :)

Timi Facebook oldalán találtam pár hete az ötletet és már akkor tudtam, hogy én ezt meg fogom valósítani! Fogtam egy Sophie után rohangálós, kissé kopott balerinát, egy üveg decoupage ragasztót, egy Glamour-t, egy ollót és egy ecsetet és indulhatott is a móka!
Tudom, nem szép dolog női magazinokat szétvagdosni, de a képregényes minta hozzám egyáltalán nem áll közel, így esett a választás a Glamour-ra...

Az elkészítés menete pontosan és érthetően benne van a videóban, úgyhogy ezt külön nem taglalnám, inkább nézzétek a képeket!:


2012. május 13., vasárnap

Ruhák és kiegészítők az Oasap-os kívánságlistámról

Ahogy látom, az Oasap.com-nál feltöltötték a krediteket, így gondoltam, most egy olyan bejegyzéssel jövök, amiben azt láthatjátok, miket vennék én. Ha jól tudom, a bloggerek 30-, illetve 60 $-ral gazdálkodhatnak, úgyhogy ezt próbáltam figyelembe venni.

Borítéktáska 27 $-ért

Elegant Black Studded Double Zipped Clutch Bag
Forrás: Oasap.com

Step by step: Water Marble - Sellő köröm

Többen jeleztétek, hogy szeretnétek egy step by step bejegyzést a water marble körömdíszítési technikáról, úgyhogy most ez következik. Bár a legjobb az lett volna, ha készítés közben a férjem végigfotózta volna a lépéseket és ehhez készül a bejegyzés, de akkor várhattatok volna a postra egy hónapot is :-) úgyhogy én magam fotóztam és csináltam is, ha valami nem tiszta, hozzászólásban jelezzétek és elmagyarázom!

2012. május 8., kedd

Mai köröm: Water marble

Hetek óta tanulmányozom a neten ezt a technikát, de mivel kislányom alvásidejében általában dolgozom vagy postot írok, amikor ébren van, akkor meg veszélyes mutatvány tál vízzel - fültisztító pálcikákkal - körömlakkokkal - fogpiszkálóval kísérteni a sorsot, csak ma jött el a pillanat, hogy ki is próbáljam. Mondhatom, elsőre beleszerettem, már most agyalok, hogy milyenek lesznek a legközelebbi színek, minták...

Nézzétek a képeket!: