2011. október 6., csütörtök

Pöttömfalvi lettem :)

Aki mostanában benézett hozzám, biztosan észrevette, hogy a blog néhány kisebb változáson ment át. Remélem Nektek is annyira tetszik, mint nekem, most már sokkal jobban tükrözi az egyéniségemet! A változás oka részbe saját igény volt, részben pedig az, hogy én lettem a szépségszakértője a Pöttömfalva nevű baba-mama közösségi- és információs portálnak és szerettem volna az új olvasóimat egy szebb és picit személyesebb felülettel fogadni.




Nagyon büszke vagyok erre a "munkára", mert úgy érzem, így még inkább tudom teljesíteni azt az önmagam által vállalt hivatást, hogy kismamáknak, anyukáknak segítsek eligazodni a szépségápolás világában, illetve a saját külső-belső harmóniájuk és az anyai/feleségi/háziasszonyi kötelességeik közötti egyensúlyt megteremteni és megtartani.


Pöttömfalván a Cikkek menüpont alatt a terhességgel, szüléssel, babázással, gyermekneveléssel kapcsolatos, mindig aktuális írásokat találunk. A Magazin menüpont alatt hónapról-hónapra megjelenik az online, lapozható Pöttömfalva, címlapon a Hónap babájával (erről bővebben a Versenykiírások menüpont alatt olvashattok). A Szakértők pedig készséggel állnak rendelkezésre ha gyermekeinkkel kapcsolatban bármilyen kérdés merül fel (genetika, ortopédia, allergológia, gyermekpszichológia stb.). De hétről-hétre új, megmosolyogtató vagy éppen könnyfakasztó témájú szépségversenyekkel is találkozhatunk itt és ingyen, online piactér is működik az oldalon.


Az októberi e-magazin bemutatkozó szakértője én vagyok, aminek azért is nagyon örülök, mert ebben a hónapban van a kislányom születésnapja :)
Bemutatkozásom IDE KATTINTVA, a 11. oldalon olvasható.
Első olvasásra kicsit házvezetőnős :) lett az írás,  de tudom, hogy egy édesanyánál többé már nem önmaga, hanem a gyermeke (meg sok minden más) áll az első helyen és bizony sokszor nehéz feladat megfelelni mindannak, amit saját magunktól várunk, ezért adtam háztartási tippeket, melyekkel időt nyerhetünk - ÖNMAGUNKNAK, ezután pedig jöhet a blogom, ahol megtudhatják mivel tölthetik el ezt az időt ;)

4 megjegyzés:

  1. Szia Eszti!
    Sajnos nem találtam email címet a blogon, ezért itt írok neked, remélem nem baj! Nagyon tetszik a blogod, én is anyuka vagyok, emellett sminkes és kozmetikus vagyok, mindig nagyon boldoggá tesz, ha látom hogy más anyukák is tesznek az önmegvalósításért a baba mellett!
    Amiért most írok neked: a mai napon indítottam a honlapomon egy sminkversenyt, a tavaszi divatszínekkel. Szeretném, ha minél több emberhez eljutna, illetve hogy minél színvonalasabb alkotások szülessenek. Ezért arra gondoltam, hogy felhívom rá a figyelmedet, hátha szívesen neveznél te is egy sminkkel! Ha pedig jó kezdeményezésnek tartod a versenyt, akkor annak is örülnék, ha esetleg kitennéd te is a blogodra, hogy mások is értesüljenek róla!
    A részleteket itt találod meg: http://www.galamboseszter.hu/sminkverseny/
    Remélem levelemmel nem zavartalak!
    Egy másik Eszter :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nagyon örülök, köszönöm szépen, e-mailben reagálok hamarosan! :)

    VálaszTörlés