2012. június 10., vasárnap

Szépségkirálynő 2012

Minden évben, szinte már rutinszerűen követem nyomon a szépségkirálynő választást. Minden évben úgy ülök le a TV elé, hogy reménykedem, majd most, most, MOST tényleg a legszebb lányok fejére kerül korona. És nem! Idén sem.



A Szépségkirálynő 12 döntőse:













Kezdjük ott, hogy ezekkel a lányokkal szemben ilyen szépségek estek ki a műsor előtt:




Orgován Szilvia például szerintem veri az egész mezőnyt... Nagy Kinga egy igazi, természetes szépség, Molnár Viktória Zitának pedig már fotó alapján is annyira kedves kisugárzása van, hogy nekik speciel simán helyük lett volna a döntőben!

Volt egy lány (mondjuk azt sajnos nem tudom pontosan, hogy ő a balesete miatt nem tudta folytatni a versenyt vagy kiejtették), aki kinézete alapján nemzetközi kifutókra érett, olyan érdekes arca és tekintete van!:


Komolyan, sokszor - látva a kiesőket - azon gondolkoztam, hogy van-e a döntéshozóknak szemük?! Bár a végül Miss Earth címet nyert, vagyis harmadik helyezett Kocsis Alexandra a photoshoppolt képeken egészen máshogy néz ki, élőben szerintem rettentő csúnya! Ő volt az egyetlen lány, akinél azt mondtam, hogy nem is tudom hogy került ide... bár a nyertesekről még igazán jó fotók nincsenek fent a neten, ezen valamennyire látszik miről beszélek:


A másik két lánnyal nincs különösebb bajom, csak annyi, hogy voltak náluk szebbek... A zsűri folyton a kisugárzásról beszélt, de könyörgöm nem legjobb barátnőt kell választani, hanem szépségkirálynőt! Nyilván alap, hogy tudjanak beszélni és legyenek bizonyos készségeik, illetve önálló gondolataik, de a castingok és előválogatók során pont ezt kellett volna szűrni, hogy a 20 lány között már VALÓBAN a szépség döntsön! A végül Miss Universe címet nyert, vagyis második helyezett Konkoly Ágnes nekem például már a műsor elején kifejezetten unszimpatikussá vált, amikor kijelentette, hogy ő a koronáért jött... gondolom mindenki amúgy, csak másoknak nem volt arca belemondani a kamerába!

Végül is azt nem értem, hogy - mivel nem a magyarok szórakoztatására választják ezeket a lányokat, hanem komoly nemzetközi versenyekre delegálják őket - miért olyanokat koronáznak meg, akikkel soha még csak a győzelem közelébe sem jutunk?! Ilyen szépségekkel kell(ene) megküzdenünk (a teljesség igénye nélkül, csak néhány fotó a nemzetközi mezőnyből):

Angola

Brazília

Csehország

Izrael

Hong Kong

Peru

Megjegyezném, hogy a nézők viszont nem vakok, Miss Intercontinental ugyanis a nézői szavazatok alapján a valóban szép Bencsik Emerencia lett (én Csábi Tünde kiesése után őt vártam az első helyre egyébként)!

A műsorról - khm - nem is nagyon tudok mit mondani... Bereczki Zoltántól egyenesen rosszul vagyok, nem tehetek róla! Alexandra Stan nevetséges playbackjei meg szánalmasak voltak... a zenei produkciók becsületét 2012 Megasztárja, Radics Gigi mentette meg.



11 megjegyzés:

  1. Ricza Nikit régóta ismerem, végtelenül kedves és aranyos lány, valamint az első helyezett, Cserháti Tamara is győri, úgyhogy én azért örülök neki, hogy ő nyert :) Nem vagyok elfogult, tényleg gyönyörű lány és megérdemelte, bár nekem a legszebb ebből a mezőnyből Konkoly Ági volt, viszont ez a koronás megszólalás nekem sem tetszett. A három kiesőt pedig nagyon eltaláltad, én is ugyanezt gondoltam, ugyanezekről a lányokról és ugyanebben a sorrendben! Az "ellenfelek" közül pedig az izraeli lány tetszik a legjobban, nagyon szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze Tündi, mindig minden versenyzőnek van anyukája, apukája, tesója, barátnője, ismerőse, földije, aki drukkol neki, mert... de itt tényleg pont nem arról szól a dolog, hogy ki milyen aranyos! A győri nyertesnek én is örültem, mert nemrég még győri voltam én is, ott született a kislányom és egyébként is Győr a legtutibb város! :)
      Az izraeli lány nálam is befutó és a cseh is gyönyörű!

      Törlés
  2. .mondjuk en nem lattam a versenyt (Angliaban lakok), de elegge egy kaptafan voltak a lanyok, egy se volt kiemelkedo. a 12 kepen pedig a mellek photoshoppolva vannak, vagy csak en latom rosszul?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából az élő adásban is minden lánynak szép volt a melle! A fürdőruhák is és a fehérneműk is nagyon jó szabásúak voltak amúgy.

      Törlés
  3. Szia! Én pont idén gondoltam azt,a képek alapján,hogy na,végre,idén mind szép. Jó testű,nem plöttyedt,nincs úszógumija. Aztán elérkezett a műsor,amit én is minden évben nagy érdeklődéssel követek nyomon, és rájöttem,hogy mintha csak klónok lettek volna. A mezőnyből 2 lányt ismertem,az egyik kiesett a táborban: Doviscsák Bettina,na őt halvány lila gőzöm sincs hogy került oda,élőben is mogorva,és nincs jó alakja sem kisugárzása. (minden bántás nélkül mondom,hogy anno én is nyertem és indultam szépségversenyen) A másik pedig Kocsis Szandi,a harmadik helyezett,ő a kitartásáért,és az akarásáért megérdemelte,valóban szép,dekoratív lány,de szerintem alacsony,pöttömpanna lesz a világversenyen ahol 180 magas lányok vannak. De amúgy annyira fura,hogy minden évben a Miss Earth címre ilyen "egzotikus szemű" lányokat választanak:))) Várható volt,hogy idén ő lesz. Egyébként ezzel a kisugárzós dologról azt gondolom,mint te. Ez nem a legjobb barinő verseny,hanem a szépséget kellene nézni,ugyanis bárhogy vesszük külföldön leszarják ki milyen cukimuki. (egy nemzetközi versennyel a hátam mögött mondhatom) Egy külföldi verseny iszonyú hajtás,nincs is idő megismerni a zsűrinek a lányokat. Ja,és a zsűri. Na azon kiakadtam!!!!! Szakmai zsűri??????? Miről beszélünk.... xy üzletember.... nem a szponzorokat vagy nem csak a szponzorokat,hanem hozzáértőket kellett volna odaültetni,ahogy ez jobb helyeken megy. Hajdú olyan szempontból jól csinálta ezt,hogy végre van értéke a versenynek,de egyébként egy majomparádét csinált az országunk legnevesebb versenyeiből,ami már rég nem a legszebbekről szól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na a zsűri az egy külön postot érdemelne :P XY üzletember egy dagadt állat, undorító, bottal nem piszkálnám meg (mondjuk Hajdú Petyát sem :D) - én mondjuk szervezőként arra is figyeltem volna, hogy valamilyen szinten dekoratív emberkék üljenek a zsűriben is vagy legalább stílusosak. A drága öltönybe csomagolt 150 kg zsír nekem nagyon visszataszító, olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, hogy ott csorgatja a fasírtos nyálát olyan lányokra, amilyenekhez hasonlót max. jó pénzért kaphat...

      Törlés
  4. ÁÁÁÁÁÁÁ teljesen 1et értek... és a 02-es induló külön a kedvencem volt, azzal viccelődtem az elején, hogy tuti ő nyeri :-D és woooow miss earth
    No meg azt is találgattuk, hogy kinek a kicsodája lehet :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen a "kinek a kicsodája" kérdéskör kis hazánkban mindig minden szavazós versenyen aktuális sajnos!

      Törlés
  5. Hát ez igazi klónok támadása volt. A Miss Earth-re valahol azt írták, hogy delfinarcú :) Én nem mondanám rá azt, hogy egzotikus arca van. Emerencia tényleg nagyon szép, csak azt nem értettem, hogy neki miért nem lehetett az ő haját is megcsinálni úgy mint a többiekét?

    VálaszTörlés
  6. Én megvédeném a Kocsis Szandit, egy gimi jártunk, élőben is abszolút megállja a helyén, az alakja bomba, mert gyerekkora óta sportol és nuku narancsbőr. És kinek a kicsodája...nézz utána, volt már Miss Plastic Queen nyertes, Miss Bikini II. helyezett, talán nem véletlenül. A szépség pedig nagy egy rettentő RELATÍV dolog, nekem momentán az izraeli csaj férfiasabb arcéle és a cseh csaj picit mű jellege nem tetszik.
    Az én egyik barátom (a legsármosabb férfi, akit valaha láttam) mondta régebben, hogy sose szabad azt mondani egy nőre, hogy csúnya, minden nő gyönyörű, megvan a maga varázsa. Ha egy férfi így gondolja, akkor ti miért nem?

    VálaszTörlés
  7. Meg is válaszoltad a kérdésedet az izraeli és cseh lányról alkotott véleményeddel. Mindenkinek van egy szubjektív véleménye, én az enyémet pl. itt a blogomon írom meg. Pont ezt írtam Tündinek, hogy nyilván minden lánynak van ismerőse, aki megvédi, mert olyan cuki és jó alakú és szép stb., de ez engem nem érdekel! Nekem nem tetszik! Nem kell Őt megvédeni, mert nem rágalmaztam vagy ilyesmi, egyszerűen azt írtam, kár kiküldeni egy világversenyre, ott nem az ismerősei fognak szavazni! Nézd csak meg a hivatalos FB oldal hozzászólásait, a 90 %-nak nem tetszik. Ez vajon véletlen? A férfi vélemény meg... hát nem tudom! Egészen más a gondolkodásuk, ezért is ülnek nők is a zsűriben.

    VálaszTörlés