Mióta anya vagyok, másképp nézek az ételekre is, próbálok mindent egészségesebben elkészíteni, főleg hogy már a kis hercegnő is ugyanazt eszi, amit mi.
Az "egybefasírt" sütőben való elkészítése mindenki számára nyilvánvaló, míg a gombócos változaté egyáltalán nem az, pedig egészségesebb, egyszerűbb és még finomabb is, mint az olajban sütött testvére. Diétabarát, bababarát és pénztárcabarát recept következik, avagy a fasírozott, ahogy én készítem:
- 2 szikkadt zsemle
- fél kg darált hús
- tej
- 1 tojás
- 1 kisebb lilahagyma
- 1 szelet baconszalonna
- 4-5 karika kolbász
- fűszerek ízlés szerint
Elkészítés:
A zsemléket egy mélyebb tálba teszem és meglocsolom tejjel, hagyom, hadd szívják jól fel, majd kinyomkodom őket, hogy "szottyosak" maradjanak, de nem csöpögősek. A darált húst közben egy másik tálban enyhén sózom, borsozom, pirospaprikázom. Felszeletelem nagyon apró kockákra a kolbászt, baconszalonnát és a lilahagymát (ezek nagyon finom ízt adnak a húsnak), majd ezeket is, az egész tojást és a zsemléket hozzáadom a húshoz, jól összekeverem, majd gombócokat formálok belőle.
A sütéshez a legideálisabb az a fajta tepsi, amiben rács van és a zsír, illetve a nedvesség a tepsi aljába tud csöpögni, de nekem (egyelőre) nincs ilyenem, így sima tepsi vagy nagyméretű jénai is megfelel. Egy a lényeg, ne szívassátok meg magatokat úgy, ahogy én elsőre, hogy a sütő rácsán, alufólia és sütőpapír kombón próbáljátok sütni, mert hiába bélelitek ki a sütő alját (igen, ezt mind "óvintézkedtem"), akkor is lefolyik, odaég és füstölni fog a zsír! Ha nem áll rendelkezésre a fent említett alkalmatosság, inkább öntögessétek ki (ha szükséges) a felesleges cuccost a tepsi/jénai aljáról, mint hogy tűz legyen :) Igaz nekem elsőre így sikerült tök finom, Burger Kinges grillhús ízű fasírozottat csinálnom, de maradjunk inkább a füstmentes változatnál :D
200 °C-on kb. 30 perc alatt sül meg egy adag, én kukoricás rizst és paradicsomsalátát vagy krumplipürét készítek mellé köretként.
Ezzel a változattal spórolunk is és az egészségünknek is jót teszünk, nem használunk ugyanis sem zsemlemorzsát, sem olajat! ;)
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése